A vajdasági Topolyán 1974-ben született Lajkó Félix kultikus státusszal rendelkezik határon innen és túl. Virtuóz és átszellemült, a népzenéből, a dzsesszből és a kortárs improvizatív zenéből egyszerre merítő hegedűjátéka előtt az ezredfordulóra az Egyesült Államoktól Japánig fejet hajtott a világ. Lemezei (Lajkó Félix és zenekara, Lajkó Félix-Lőrinszky Attila, Live at Academy, Lajkó Félix és bandája játszik, Félix, 7, Remény, A bokorból) nehezen megkaparintható és féltve őrzött kincsei a gyűjtőknek, de valamennyi közül sokak számára az első – a vendéglátós muzsika, a klasszikus romantikusok és a Bartók-féle örökség mentén egyaránt elragadtatott – albuma a legkedvesebb. Így aztán nem mindennapi várakozás előzte meg azt az idei koncertet, amit Lajkó az A38 hajón újra a régi zenésztársai, (vagyis a brácsás Brasnyó Antal mellett) a bőgős és cimbalmos Kurina-fivérek társaságában adott. Ezzel a formációval lép fel a Szigeten is, de ez még nem minden, sőt. Annak érdekében, hogy végképp és jóvátehetetlenül magával ragadó legyen, koncertje a vokális muzsika frontján sem adja majd a fellegeknél alább – de hát hogyan is adhatná az ellenállhatatlan Palya Bea énekével…
Lajkó FélixKapcsolódó linkek: |
Sziget Fesztivál a Facebookon
![]() Follow us on Twitter!
További hírek
Legfrissebb a fórumból
írta 2012.05.21. 22:02 -kor, a(z) Sziget 2012 topicba
írta 2012.05.21. 21:54 -kor, a(z) TörzsSzigetes50%os topicba
írta 2012.05.21. 21:54 -kor, a(z) diákkedvezmény topicba
írta 2012.05.21. 16:00 -kor, a(z) Sziget-munka!!! topicba
írta 2012.05.19. 22:19 -kor, a(z) Ki milyen zenekart szeretne a Szigetre? topicba
Sziget.hu Hírlevél |




