Ki ő?
Nagy-Britannia egyik legígéretesebb fiatal énekesnője, BRIT zenei díjas művésznő, egy olyan elragadó karizmával rendelkező magányos előadó, aki közvetlenségével és bájával, valamint fülbemászó szerzeményeivel minden alkalommal képes lekötni a figyelmünket.

Legfontosabb pillanat
Kate Nash karrierjében 2008 számít az áttörés évének, Nash ekkor már túl volt első lemezének, a Made of Bricks-nek a megjelenésén, amely a brit lemezeladási lista csúcsát is meghódította. 2008-ban Kate-et annyi díjra jelölték, amennyi jelölést az előadók többsége egész életében kap. Ezek közül a legfontosabb a 2008-as BRIT Awards-on elnyert, az év legjobb női előadójának járó díj, valamint a neki mint a legjobb szólóelőadónak megítélt NME-díj.
Amit érdemes tudni
A még mindig szemtelenül fiatal, mindössze huszonnégy éves énekesnő második nagylemeze, a My Best Friend Is You 2010 tavaszán jelent meg. Az album producere az a Bernard Butler volt, akinek többek között Duffy is köszönheti Rockferryvel aratott sikerét. Kate évek óta meghatározó és állandó fellépője Európa legnagyobb könnyűzenei fesztiváljainak, de az amerikai közönség is rajong érte, hiszen többször turnézott az Egyesült Államokban is.
Legfontosabb számok
Do-Wah-Doo, Foundations, Mouthwash, The Nicest Thing




