Ki ő?
Ismo Alanko egy intézmény; generációjának legsikeresebb zenésze. Tizenkilenc éves kora óta tart karrierje, fiatal korában két külföldön is ismert finn bandának (Hassisen Kone, Sielun Veljet) volt a tagja, számtalan sláger köthető a nevéhez, több tucat albuma közül pedig tizenhat arany-, nyolc pedig platinalemez lett.
Legfontosabb pillanat
Hősünk még húsz éves sem volt, amikor ritmusgitárosként csatlakozott a kultikus finn new wave-bandához, a Hassisien Kone-hoz. Ennek az együttesnek 1982-ig volt a tagja, majd a kilencvenes évek kezdetéig a Sielun Veljet néven ismert poszt-punkzenekarban játszott. Elképesztően termékeny szólókarrierje az 1990-ben megjelent Kun Suomi putos puusta albummal kezdődött, 1998-ban pedig új bandát alapított, az Ismo Alanko Säätiöt. Alanko 2007-től Teho Majamäkival együtt zenél az Ismo Alanko Tehollában, mely a nagyvilágban Ismo Alanko with Teho és/vagy Ismo Alanko & Teho néven egyaránt híres. Első közös albumuk, a Blanco Spirituals három évvel ezelőtt a finn lemezeladási listák élén landolt.
Amit érdemes tudni
A most ötvenéves zenész négyszer nyerte el hazája legrangosabb zenei díját, az Emmát. Filmszerepet is kapott egy időben, így egy finn tévéfilmben ő játszotta Istent.
Legfontosabb számok
Päästänkö irti, Seven Days, Choices, Seistmän Päivää
Ismo Alanko (FIN)Kapcsolódó linkek: |
Sziget Fesztivál a Facebookon
![]() Follow us on Twitter!
További hírek
Legfrissebb a fórumból
írta 2012.05.21. 22:02 -kor, a(z) Sziget 2012 topicba
írta 2012.05.21. 21:54 -kor, a(z) TörzsSzigetes50%os topicba
írta 2012.05.21. 21:54 -kor, a(z) diákkedvezmény topicba
írta 2012.05.21. 16:00 -kor, a(z) Sziget-munka!!! topicba
írta 2012.05.19. 22:19 -kor, a(z) Ki milyen zenekart szeretne a Szigetre? topicba
Sziget.hu Hírlevél |




