Hadouken! (UK)

Kik ők?

A Hadouken! kis túlzással olyan mindenki által ismert brandnek számít a new rave elektronika világában mint a Coca-Cola az üdítőiparban. Minden kétséget kizáróan az elektronikus zene legfiatalabb híveit megmozgató tömegjelenségről van szó, melyet a Hadouken! zenéjében lakozó lendület táplál és éltet.

Legfontosabb pillanat

2006-ban alakultak meg Leeds-ben, és nevüket a rákövetkező évben Mike Skinner, a The Streets fenoménje ismertette meg a világgal a BBC Radio 1 egyik műsorában. Ugyanebben az évben adták ki első kislemezüket, a That Boy That Girl-t, melynek sikere hurrikánként söpört végig a világhálón, és az NME kritikusainak figyelmét is felkeltette, akik zseniális munkának nevezték bemutatkozó anyagukat. Első lemezüket a grime-mozgalom úttörői 2008-ban adták ki Music For An Accelerated Culture címmel, rácáfolva azok ítéletire, akik úgy hitték, hogy a new rave-korszak véget ért és nincsenek többé zenekarok, akik képesek lennének úgy felrázni egy generációt, mint a The Prodigy és a Pendulum tette azt korábban. Ez a generáció, akárcsak elődei, nem ismeri a leállás fogalmát és most már a Hadouken! vezetésével száguld tovább az örökkévalóságba.

Amit érdemes tudni

Legutóbb a For The Masses albummal mutatták meg a helyes irányt, tavaly áprilisban leigazoltak a Ministry of Sound kiadóhoz, megjárták a Szigetet, idén nyáron pedig a VOLTon egy minden igényt kielégítő koncerttel bizonyíthatnak újra egyre népesebb hazai rajongótáboruknak.

Legfontosabb számok

That Boy, That Girl, M.A.D. Mic Check, Mecha Love