Kik ők?
Négy, viccesen cinikus és szarkasztikus szövegekben gondolkodó fiatal képviseli az idei Szigeten a holland ifjúságot, mely évről évre egyre nagyobb létszámban van jelen Magyarország legnagyobb könnyűzenei rendezvényén. Úgy hívják őket, hogy Willie Wartaal, Vieze Fur, P. Fabergé és De Neger Des Heils, akik együtt a De Jeugd van Tegenwoordingot alkotják. Ez a holland kifejezés magyarul annyit jelent 'mai ifjúság'.

Legfontosabb pillanat
2005 májusában figyelt fel a holland közönség az amszterdami négyesre a Watskeburt? című szám megjelenésekor. A dal a nyolcadik helyen nyitott a holland slágerlistán, de egy hét elteltével már az övé volt az első hely, ahonnan nem is lehetett kirobbantani csaknem egy hónapig. Nem csoda, hogy pár hónappal később Pete Tong világhírű BBC Radio 1-os műsorában az angol közönséggel is megismertette az anyagot. 2006 óta három nagylemezük jelent meg: legutóbbi, a De Lachende Derde tavaly került a lemezboltokba.
Amit érdemes tudni
A De Jeugd van Tegenwoordig producere a Hollandia-szerte ismert elektronikus zenész és producer, Bas Born, aki a hiphopbanda legnagyobb slágereinek alapját hozta össze. Hasonlóan jó munkaviszonyt tartanak fenn a Luie Hond néven jegyzett holland reggae- és skaegyüttessel, a Luie Honddal.
Legfontosabb számok
Watskeburt?, Shenkie, Sterrenstof,




