Köszönöm a gyors választ. Már mi is tudjuk, hogy ott kell kezdeni 10-kor, hogy bejusson valamikor a gyerek, csak így elsőre elég negatívan érintett minket és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Azt hiszem nem olvastam sehol, hogy regisztrációhoz között, de már lényegtelen.
Viszont akik ellátogatnak, azoknak legalább itt ezen sorok információval szolgálnak, hogy ne járjanak úgy, mint mi (és még ki tudja hányan).
Viszont ezt leszámítva tényleg nagyon jól meg van oldva, sok-sok játék és kaland, foglalkozás és nyeremény, így szerintem a mellett, hogy játszanak és élvezik az ott töltött időket, még emlékbe is hozhatnak haza ezt-azt a feladatok elvégzéséért. Én úgy láttam, hogy azért volt sok 8-10 éves gyerek is és voltak nekik is elfoglaltságok (kalandpályák, kézműves foglalkozások, dodgem, foci, stb.).
További szép estét: Szilvi
106082
szervező
2012-06-12 17:44:23
106074
Kedves Szilvi!
A Cebion Kalandparknál előzetes regisztráció szükséges, éppen azért, hogy elkerüljék a sorban állást.
Sajnos tényleg előfordul, hogy délre már kifogynak a helyekből, ezért érdemes reggel rögtön beregisztrálni, és a megadott időpontban visszamenni, így addig is hasznosan lehet tölteni az időt a Gyerek Szigeten.
106081
szervező
2012-06-12 17:34:41
106043
Kedves Iluska!
Marcipán cica előadás sajnos nem lesz. Úgy tudsz programra keresni, ha a programkeresőbe a program címszóhoz beírod az előadás címét.
106080
szervező
2012-06-12 17:31:53
106074
Kedves Szilvi!
Panaszoddal kapcsolatban írtam a kalandpark üzemeltetőjének, remélem hamarosan kiderül, mi volt az oka annak, hogy nem kerültetek sorra!
106079
szervező
2012-06-12 17:30:08
106045
Kedves Aranka!
Ha konkrétan leírnád, hogy melyik helyszínen találták túl nagynak 10 év körüli gyermekeidet, könnyebben tudnánk segíteni!
106078
szervező
2012-06-12 17:28:33
Kedves Érdeklődők!
Pelenkázó, és etető sátor is van a Gyerek Szigeten, mindkettő a Tündérkert Bébi Játszóház mellett!
106074
Szilvi
2012-06-12 11:19:23
A Gyerek Sziget nagyon jó, sok játék van, csak az idő (8 óra) kevés arra, hogy mindent kipróbáljon a gyerek, így minden szombaton ott leszünk. :) Viszont a Cebion sátornál sérelmezném azt, hogy 12-kor már nem engedték fel a gyereket a kalandpályára, mivel elfogyott a hely. 12 órakor hogy fogyhat el? Gyereknapon voltak a Városligetben is (igaz, nem ugyanezzel a pályával), de ott semmi ilyen probléma nem volt. Hiába mondtuk a gyereknek - egy 5 éves gyerek valljuk be, nehezen érti meg -, hogy miért nem mehet fel a pályára, hiába szeretne (sor nem állt). Az Orczy Kalandparkosok meg tudták oldani az egész napot, ők miért nem??? Akkor minek vannak kint? Üdv.: Szilvi
106045
ARANKA
2012-06-09 08:13:41
SZERETNÉM JELEZNI, HOGY MIVEL A GYEREKEIM SZINTE ITT NŐTTEK FEL NYARANTA A SZIGETEN, MIVEL MOST MÁR 10 ÉV FELETT VANNAK, ELÉG SOKSZOR MEGKAPJÁK, HOGY MÁR NAGYOK. EZÉRT KÉRNÉNK 10 ÉVEN FELÜLIEKNEK IS ELEGENDŐ JÁTÉKOT, PROGRAMOT, MERT AZÉRT MÉG ŐK IS GYEREKEK. ZOKON VESZIK, HA ELZAVARJÁK ŐKET!! KÖSZI ARANKA
Arról érdeklődnék, hogy van-e a Szigeten arra lehetőség, hogy az 1 éves kisfiam szülinapját megünnepeljük? Nem szervezett ünnepségre gondolok, hanem ha van esetleg egy olyan "cég", akinél leülhetünk, akik megengedik, hogy vigyünk tortát vagy biztosítanának egyet, és van esetleg lehetőség ott játszani. Nem nagy társaságról lenne szó, csak 3-4 pici, 1-6 éves gyerekről. Ha ilyen nincs, akkor van olyan árnyas hely, ahová csak le tudnánk telepedni? (asztalok vannak, székekkel).
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdv.,
Anna
105974
Virág
2012-05-19 08:09:24
nem szóltam,elégedett vagyok!!!!!!!!!
105950
Virág
2012-05-15 21:27:42
kiváncsian várjuk a gyerekszigetet,csak nekem tünik kevesebbnek a programkínálat a megszokottnál...?...
105923
Taita Alapítvány
2012-05-03 14:04:52
Tisztelt Szervezők!
Alapítványunk egy kenyai árvaház gyermekeit támogatja, szívesen jelennénk meg a Gyerekszigeten ahol kézműves programokkal és játékos ismeretterjesztéssel tudnánk szórakoztatni a gyerekeket!
Kérném szíveskedjenek tájékoztatni a megjelenés lehetőségeiről! simao.krisztina@taita.info
www.taita.info
105828
Málna
2012-04-06 10:50:13
Az előző postban az email címünk helyesen málnamazsi@gmail.com
105827
Málna
2012-04-06 10:04:00
Tisztelt Szervezők!
Lufihajtogatás, arcfestést, kézműves foglalkozásokat vállalnánk a szolgáltatásért adományért cserébe amit beteg gyermekeknek részére juttatunk el ha ez lehetséges lenne. Kapcsolatfelvétel szempontjából elérhetőek vagyunk a malnamzsi@gmail.com címen. Köszönjük.
105826
Országos Szövetség
2012-04-06 10:00:49
Tisztelt Szervezők! 2009 nyarán kiemelten közhasznú szervezetünknek megadatott a lehetőség hogy kint legyünk kiállítóként a Gyermekszigeten. Szeretnénk ha erre idén is lehetőségünk lenne. Bővebben a szervezetről www.szovetsegunk.hu, kapcsolatfelvétel szempontjából elérhetőek vagyunk az info@szovetsegunk.hu címen és a 210-49-80.as telefonszámon. Várjuk visszajelzésüket Üdvözlettel:
105732
Luca
2012-03-25 19:17:51
Tisztelt Szervezők!
Érdeklődék, hogy kivel kell felvennem a kapcsolatot ahhoz, hogy édesanyám mesélhessen, és foglalkozhasson a Gyermek Szigeten? Üdvözlettel: lucytatto@gmail.com