Köszönjük a jelentkezést!

Összegyűjtöttük nektek az Art of Freedom eddigi legizgalmasabb alkotásait, látványtervtől a megvalósulásig. A 2016-os pályázatra fantasztikus új tervek érkeztek, már alig várjuk, hogy valóra váltsuk őket és bemutassuk nektek a Sziget 2016-on! 
 
Köszönjük a rengeteg kreatív ötletet, a 2016-os Art of Freedom pályázat lezárult, az eredményről a pályázókat néhány héten belül levélben értesítjük!
 

 

Dragon of Freedom
Vajda Kreatív Diákcsoport

 

A 15 ezer PET palackból felépített, 25 méter hosszú sárkányunk egyszerre hívja fel a figyelmet az életünket elborító, csak egyszer használatos eszközök tömegére és egyszerre mutatja be azt a kreativitást, amely a magyar diákokban lakozik. Reméljük, egyszerre lesz figyelemfelkeltő és elgondolkodtató az installációnk!

 

Lámafarm
Cseh Edina, Hajnal Lilla, Horváth Bettina, Szentiványi Balázs, Zsiga Bálint

A Lámafarm installáció a környezettudatosság, közösségi élmény, jótékonysági kezdeményezés gondolaton alapul. Mindezek alapján, az installáció egy kupakgyűjtési akciót szorgalmaz, mely a fesztivál ideje alatt esztétikus, folyamatosan fejlődő, ezáltal közösségi élményeket magában rejtő dekorációként szolgál. A műanyag kupakokat beteg/ sérült gyerekek kezelésének támogatására ajánljuk fel.

Mushrest
Oszlányi Simon, Pál Noémi Anna , Takács Alexandra

A Mushrest koncepciója alapvetően három kifejezés köré épült: természetesség, interakció, színek. A célunk a természet lágy ölén való pihenés élményét belecsempészni egy fesztivál zsongó környezetébe, ezért az installáció alsó részébe egy háló, a tetejére pedig egy ponyva kerül kifeszítésre. A Mushrest nem csak nappal nyújt izgalmas látványt, hanem este is mivel foszforeszkál. A végeredmény tehát egy stilizált, dekoratív gombaforma, ami nappal árnyékot, éjjel fényt ad, alkalomadtán esernyőként szolgál és az összes napszakban kényelmes heverészést biztosít az arra járó fesztiválozóknak.

Varázsmező
Kárpáti Eszter, László Ildikó, Nagy Veronika

Leendő ipari termék- és formatervező mérnökök vagyunk Pécsről. Egy közösségteremtő installáció megtervezését tűztük ki magunk elé célként. Idén színes levelekkel szeretnénk megnyerni a fesztiválozók tetszését, melyek árnyékot adnak, pihenőhelyként funkcionálnak egy-egy koncert után és természetesen a fesztivál hangulatát is kellőképp tükrözik. Projektünk a Varázs mező elnevezést kapta, mert reméljük, mindenkit elfog az az érzés egy kicsit, hogy egy mesebeli tájra keveredett. 

Gombák
László Ildikó, Nagy Veronika

A tavaly készült Gombák installáció első pályázatunk eredménye. Több km színes műanyag kábelből készült, amit vas vázra fűtünk fel, különböző mintákkal gazdagítva azokat. Fontos volt számunkra az újrahasznosítás, ezért bővel használtunk régi, elszórt kábeleket is, melyek így új életre keltek egy teljesen más szerepben. A Szigetre látogatók a 25 gomba valamelyikére telepedve társaloghatnak, pihenhetnek. A vidám, bohókás installáció nem csak nappal gazdagítja a fesztivál látképét, de éjszaka kivilágítva is megtekinthetők, hogy így is kedvüket lelhessék bennük az emberek. 

Heart of Freedom
Hello Wood

Az Ivan and the Parazol videoklip után a szív új életre kel és a Sziget Fesztiválköztársaság új, piros és tűzmentes lakója lesz.

Hintanapozóágy
Geiger József

Ez a fából készült hintanapozóágy tökéletes baráti beszélgetésekre egy kisfröccs társaságában. A legjobb hely szemhéjpihentetésre és napozásra!

Kötött fröccskert
Fonalgerillák Street-Art Workshop group

A Fonalgerillák csoport tagjai már négy éve szépítgetik a főváros különböző pontjait: hol a Deák téren, hol a 49-es villamoson bukkannak fel, fákat öltöztetnek fel, vagy éppen a gyermekvasút egyik kocsiját töltik meg mesés színekkel és mesebeli figurákkal. A Sziget Fesztiválköztársaság állampolgárainak 2014-ben mutatkoztak be.
 
A kötés-horgolás iránti szenvedély köti össze az egyetemista korosztálytól a nyugdíjasig, a kismamától a nagymamáig, a legkülönfélébb foglalkozású lányokat-asszonyokat. Az Art of Freedom pályázatnak köszönhetően idén újra megcsodálhatjuk munkáikat. A tavalyi installáció elkészítésében tizennyolcan vettek részt, majdnem tíz kilónyi fonalat felhasználva, rengeteg közös-cserfes és magányos-csendes órát eltöltve a fák új ruhájának elkészítésével. Idén még többen, még nagyobb felülettel térnek vissza a Fröccskertbe.

Köztársasági járkáló
Páll Ferenc, Jelinek Emese, Szollát Nándor

A tavalyi év során megvalósulásra kerülő pályázatok közül, méreteit tekintve, az egyik legnagyobb a Köztársasági Járkáló istallációja volt. Monumentalitásával a 2 tonnás és 6 méter magas monstrum minden arra sétáló figyelmét magára vonzotta, akár csak egy pillantásra is. 
 
A mérnöki pontossággal és gondossággal elkészített szerkezet lábain jól látszódnak az ipari formák, az acélszerkezetek időálló masszivitása. Ahogy feljebb kúszik atekintet, fokozatosan rajzolódik ki a konstrukció játékossága, amelyet az installáció fejében (sic!) ülő Maci koronáz meg.
 
Az Art Quarter Budapest nemzetközi kortárs művészeti rezidenciaközpont Jui Pin Chang taiwani festőművésznő "bucketmen"-sorozatából rendez kiállítást. A művész a Sziget teljes ideje alatt a helyszínen fogadja az érdeklődőket.
 
Ha te is részese vagy a Fesztivál Köztársaság sokszínű népének, emellet kreatív is vagy és alkotnál valamit, ami másoknak örömet okoz, mindenképpen kísérd figyelemmel az Art Of Freedom pályázatot a jövő évben!

Sárga tengeralattjáró
Nyirán Márton

Közel 15éve foglalkozom installációk tervezésével és építésével. Ezeket többnyire újrahasznosított anyagokból szoktam elkészíteni. Fontosnak tartom egy adott feladatnál a talált anyagokból kihozni a maximumot. A jelenlegi pályaműveimnél is erre törekedtem. A Transformer egy kazánház kazánjainak bontásánál keletkezett fémhulladékból jött létre. Ugyanitt volt két használaton kívüli rozsdás gáztartály, amik a tengeralattjáró és a holdjáró alapját képezik. Ezeket például a vastelepek már nem veszik át, mert a szakszerű gáztalanítás és vágás költségesebb mint a vasanyag ára.
 
A PET felhők egy irodaház 2 hónap alatt termelődő vizes palackjaiból készülnek, így már a tömeg látványa is felhívja a figyelmet az újrahasznosítás fontosságára.

Szerelem-fészek
Wahorn Works

A “Wahorn Love Nest” (Wahorn Szerelem Fészek), már harmadik éve nyújt menedéket a fesztivál forgatagában megfáradt, vagy egy kis személyes térre vágyó látogatóknak.

Zenebabák
Juhász Ivett

Sziasztok leendő Szigetelők! Szeretnélek Benneteket arra buzdítani, hogy gyertek, és nézzétek meg az installációmat, amit a Fesztiválra készítettem! A babák szerepe, hogy egyszerre jelképezzék a Szigetre látogató nemzetiségeket, azokat a nációkat, akik nyaranta a legnagyobb számban vannak jelen ezen a híres-neves rendezvényen, és a zenét ami itt ezen a helyen összehozza őket, minket.

Az összetartozás kezei
Barthó Dorottya, Eisenberger Viktória, Herbszt Csilla

Gyere és pihenj meg pár percre az Összetartozás kezeinél! Találkozási hely konkrét és átvitt értelemben is: szobrunk a különböző kultúrák egymásra találását szimbolizálja.

Madarak, ruhák, földönkívüliek
Csekő Etelka

Madarak: A Sziget Fesztivál olyannyira környezetbarát, hogy nem csak megóvja az élővilágot, de különleges új fajok is felbukkanhatnak a fesztivál ideje alatt, amelyek kifejezetten emiatt az esemény miatt érkeznek hozzánk egzotikus helyekről.

Ruhák: Ebben a tervemben fákat öltöztetek fel a Szigetlakók hagyományos öltözékeibe: farmerbe, zsebes vászonnadrágba, színes bermudanadrágba, miniszoknyába, feliratos pólóba, kockás ingbe, rojtos mellénybe, tarka nyári ruhába. Kiegészítőnek hatalmas ékszereket és tarisznyákat, övtáskákat is készítek.

Földönkívüliek: A Sziget Fesztivál nem csak országszerte népszerű, hanem a világegyetemben is!

A földönkívüliek egy űrhajón érkeznek a Robbie Williams koncertre, de a landolás közben járművük beszorul a fa ágai közé, így a fesztivál alatt végig itt maradnak, és minden nagyon tetszik nekik!

 

Kortárs Kihívás

 
Walden: Horváth Csaba Árpád
 
„A Walden című munkával egy olyan interaktív installációt terveztem, amely egyfelől egy különleges térélményt adó konstrukció, másfelől pedig egy rejtett utalásrendszer, amely a „Sziget jelenség” kulturális előképeire is reflektál. A referenciáktól eltekintve a két egymásra helyezett, döntött fa és „üveg” kocka önmagában is látványos szoborként funkcionál.
 
Shitting gorilla: Borbás Márton - Borbás Bence - Czirják Bence
 
„2014 szeptemberében az Eszterházy Károly Főiskola jóvoltából alkalmam volt részt venni egy művésztelepen Tiszafüreden. A kemping, ahol a szállásunk is volt, többnyire olyan munkáknak adott helyet, amelyek helyspecifikusak és elmozdíthatatlanok. Jó pár ötletelés után, kialakult bennem az, mivel az esetek nagy százalékában illusztrációkkal foglalkozok, így úgy döntöttem egy karakteremet fogom megépíteni leredukálva. Ez a karakter egy gorilla lett, ami épp “shittingel”. A gorilla a hatalmat szimbolizálja, a „shit” pedig a megoldást. A legjobb ötletek, akkor születnek, amikor az ember a wc-n ül, és gondolkozik.”
 
Stylecase: Leitner Levente – Gwizdala Dáriusz
 
„Régóta látogatunk fesztiválokat, személyes élményeinkre támaszkodtunk a terv megalkotásakor. Ülőhely, fekvőhely sosincs elég, főleg nem több személynek. Nappal árnyékot találni nehéz, éjjel használható fényforrást. Nem mellesleg a látványos design is jó hangulatemelő. Az eső sem elhanyagolható, igencsak bosszantó része a mindennapoknak. Táskáink mindezekre megoldást nyújtanak, ráadásul jól fotózhatók kisebb távolságból is. Magassága úgy lett számolva, hogy gyerekek is könnyedén belemászhassanak.”
 
Óriásfű: Orosz Klára
 
„Az Óriásfű című interaktív plasztika a korábbi projektjeimmel analóg abból a szempontból, hogy a néző bevonására törekszik és a konkrét fizikai (taktilis) megtapasztalásra, a tárgy kipróbálására épít. Az 5x5 m-es alapterületű szerkezetből négyzethálós raszterben állnak ki a 2 méteres, óriásfű-szálak, mely anyagot a korábbi (3D Logo, Pixelbuborék) munkáimnál is használtam.”

 

Let's Swing
Mattia Paco Rizzi

Let's Swing! is an artistic-architectural playful and funny installation conceived by Mattia Paco Rizzi. The concept is very simple. A wooden circle emerges from the ground to create a skeleton of a prehistoric animal and to accommodate so many swings.

Glass lab 1.0
Shaman agency(FR). Produced by Spectribe Co.(PL)

In the middle stands a tree surrounded by chaos and a vibrant crowd. It is a source of energy and a place of rest for those who come and lean against it for a while, like this they might catch their breath before plunging back into the festival frenzy.
When approaching, it is a clear sight: covered-up with illuminated jars filled with colourful fluids and decorated with long dyed stripes floating in the breeze.
From far away the spectator can stand and see the sunshine reflecting through the glass. But he can also merge into the tree heart, then sit and let himself go with electronic and natural, soft and relaxing music.
Glass Lab 1.0 is a place where you can literally reload your inner battery: laying or sitting on soft seats and enjoying the visual elements, talking with people or just simply looking at the glass sculpture.

Treedom
Atelier Yok Yok

Treedom is an emblematic installation designed for the SZIGET festival. The aim is to gather people around a simple symbol, in this case the forest. More than a simple sculpture, we propose a huge installation that can be walked through, and experienced from within.
A network of pole trees is randomly dispatched on a square grid to create a seemingly wild ensemble, with various densities and transparencies depending on the viewpoint. Each tree is fastened to its neighbouring ones by the branches, which emphasizes the feeling of being in a forest.
Some benches join the trees at their bases, offering outdoor lounges. The installation provides a slight shade during the day, but also a warm ambiance at night time, being illuminated from the canopy.
Let’s go!

Ruhalámpások
Szabó Gergely

A lampionjaimmal a Sziget látogatóinak a sokszínűségét szerettem volna kifejezni és hangulatos fesztivál világítást adni a campingek közti utaknak. Remélem mindenkit boldogsággal tölt el esténként ha rápillant.

Mermaid Tea Party
Nagy Zita Zsófia

A nevem Nagy Zita Zsófia, és 2012-ben fejeztem be tanulmányaimat a MOME tervezőgrafika szakán. Diplomamunkám témája a gicss volt, amely azóta is személyes és szakmai érdeklődésem középpontjában áll, és formanyelvét előszeretettel használom. Az egyetem elvégzése után art directorként helyezkedtem el a DDB Reklámügynökségnél, ahol jelenleg is dolgozom. 
 
A Sziget részére készült pályaművem koncepciója egy olyan látványos és játékos hangulatú művészeti installáció létrehozása volt, amely emblematikus figuraként reflektál a fesztivál helyszínének jellegére. Választásom így esett a delfinre, amely nemcsak a köztudatban van jelen a giccs egyik tipikus szimbólumaként, de saját alkotásaimnak is kedvelt szereplője. 
 
A delfin a giccs időtálló esszenciájaként létezik együtt velünk. Csodálatos és szeretetreméltó lény, aki mindannyiunk szívébe könnyedén belopja magát. A habokból kiugorva bennünket, embereket is összeköt a víz titokzatos világával. Igaz barátunk a való életben és a virtuális térben is, ahol az internetes üdvözlőlapok túlburjánzó óceánjában lubickol, mindörökké boldogan.
 
Aki a delfint szereti, rossz ember nem lehet. Éppen ezért meggyőződésem, hogy a Sziget közönségét alkotó, jólelkű tömeg is ölelésre tárt karokkal üdvözli majd a fesztivál imázsának részeként.

Pleasure Factory
Szövetség39

A projektről: 
A PLEASURE_FACTORY egy egyedi karakterrel bíró gyár. A “klasszikus” fesztivál kellékek könnyűszerkezetes megoldásai mellett egy olyan installáció megteremtését tűztük ki célul, ami jellegében egy nehézipari gyártósorra emlékeztet. Szerkezeteket, nyomócsöveket, konténerek, tartályokat látunk, amik egymáshoz csatlakozva egy működő üzem benyomását keltik. 
Amit gyártunk benne: az ÉLMÉNY maga. Az installáció a fesztiválozás életérzésének vidám gépezete és sűrített makettje. Beszippant, bekebelez, megrág, aztán nevetve kiköp.
 
A gyár működéséről: 
A gyár három műszakban működik. A gyár működését a gyár alkalmazottai felügyelik. A reggeli műszak közös jógával indul. Nappal különböző gyárlátogatási programokat szervezünk, lehetőség van kézműves továbbképzésen való részvételre. Mindeközben a kéményekről színes szappanbuborékok libbenek fel, este pedig spontán zenei élmények formálódnak a szervizudvarban.
 
Az alkotókról:
Az S’39 2004 óta működő alkotócsoport. Elsősorban nagy léptékű, komplex művészeti tervezéssel foglalkozik. A tervezés tárgya jellemzően kapcsolódik a téralkotás valamely formájához, legyen szó installációról, épületekhez kapcsolódó művészeti tervezésről, tárgytervezésről vagy köztéri művészetről. A csoport állandó tagjaihoz kapcsolódva meghívott művészek, építészek és egyetemi hallgatók dolgoznak egy-egy projekten. A műhely számos újító szellemű rendezvénynek, workshopnak ad helyet. 
 

Ülő kockák
Páll Ferenc

Minden gyereknek, ismerősek kellemes szórakozást jelenthettek a következő játékok: építőkocka, dobókocka, legó, társasjáték. 
 
Az ülőkockák ezeket kívánják megeleveníteni, hogy mindenkit visszarepítsen a gyermekkorába. Felnagyítottuk őket és így ülőgarnitúraként de társasjátékként is funkcionálnak. Ez által  szórakoztató látványuk mellett, kellemes pihenésre és játékra is lehetőséget biztosítanak.

Xylobamboo
Albert Kristóf, Garai Ilka, Hartai Krisztina

A Xylobamboo egy interaktív installáció, mely amellett, hogy díszítőelem, kapcsolatteremtő és szórakoztató szerepet is betölt. A Xylobamboo valójában egy xilofon elven működő szobor, a bambusz rudak a kis ütőkkel megszólaltathatóak. Méreténél fogva egyszerre több ember, baráti társaságok játszhatnak rajta együtt.

Halraj
Grünfelder Judit+ Healium dekoration

...és akkor 1600 fény-hal suhan el a fejünk felett.Oldódunk a látványban. Halraj Project,fényinstalláció - Grünfelder Judit, iparművész és a Healium dekoration csoport közös alkotása.

Űrkomp 2.0
Hajdu Bence, Hegedűs Andrea, Sokorai Attila, Zsadányi Hajnalka

April egyik legjobb partija volt a tavalyi Sziget fesztivál, ezért idén is megérkezett, és magával hozta a barátait is.
2.0-ás járgányukkal az Aréna mellett landoltak, keressétek meg őket!